2011. március 26., szombat

1. évfolyam 5. szám

Szeretettel köszöntünk minen kedves olvasót!


Épségben visszatértek bátor tűzoltóink Japánból. Shaun-nak aki egy közülük, ez volt az első mentési missziója. Elmondása szerint, még sohasem látott ehhez hasonlót.
Idézzük: annyira borzasztó volt sohasem fogom elfelejteni azt hiszem.
Örülünk hogy segíthettünk, mentés közben azt gondoltuk velünk is történhetett volna ilyen. Szerencsések vagyunk, hogy van kihez hazajönnünk. Ezreknek Japánban nincs.

Sajnálattal adunk hírt, hogy sokak kedvence a Királyok Hotelje és étterme bezár. Amanda White itt szerette volna tartani álomesküvőjét. A bezárásra nem adtak magyarázatot. A menyasszony próbálta megállni a sírást, de nem tudja most mit csináljon. A tulajdonos aki a Ramada hotel tulajdonosa is egyben, felajánlotta másik hoteljét az esküvő szinhelyéül, és azt nyilatkozta a Kings Hotel bérlője szó nélkül odébbált, nincs aki üzemeltesse a helyet.

Mrs Mason levélben fordult hozzánk amiben kéri az ASDA szupermarket vezetését, helyezzék vissza posztjába Andyt az áruház üdvözlőemberét, aki az ajtóban fogadta eddig a vásárlókat, és hangosbemondóban bemondta az akciókat. Sokkal szomorúbb a váásárlás Andy nélkül.
Kérjük vissza!

A Curtis pékség újra ingyen kolbászosbatyut ad a heti Journal kivágott kuponjáért. Siessenek! Még érvényes a héten!
Remélhetőleg.

Kedden reggel megint beszorult egy teherautó a vasúti híd alá. Azt gondoljuk a vezető vak lehetett, hogy nem látta a nagy neon betűkkel felírt figyelmeztetést, hogy " alacsony híd " A teherautó teteje összezúzódott és a város közlekedése bedugult. A hibás soför ennyit mondott: Egész Grantham egy nagy káosz.
Szerintünk is.

Felhívjuk a szemrevaló lányok figyelmét, hogy a Grantham Karnevál hercegnői posztjára lehet még pályázni! A határidő május 18 és a szervezők hatvan jelöltet várnak!
Reménybeli hercegnők igyekezzetek!

A jövőheti viszontlátásra, mindenkinek szép napos nárciszos tavaszt kívánunk.

Ja, és ne felejtsék el vasárnap hajnalban az órát előre állítani, itt a nyári időszámítás!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése